Mira XIII.

Mira XIII.
- Ja, és ott vannak Wyclif-ék! - mondta Alyssa, és egy öttagú társaság felé mutatott…


Rögtön abba az irányba fordultam.

Azonnal felismertem Taylor-t és Kevin-t, meg matekról a két lányt. Taylor a szőkét ölelgette, Kevin pedig az enyhén vöröses szőkés barnát. De volt velük még egy fiú. Fekete haja az égnek meredezett és irtó szexisen nézett ki.

- Tudod, ők nem nagyon beszélgetnek magukon kívül mással… Olyan furák - mesélte Aly. - A nagydarab Taylor, a barátnője meg Penny Randall. Penny tesója Kevin, mellette ül Lenna Wyclif és végül, de nem utolsó sorban Christian Wyclif.

Igazság szerint Taylor meséjéből már nagyjából tudtam, ki kicsoda, de nem akartam közbevágni. Csak újra magamra vonnám a figyelmet, hogy én máris ismerek egy titokzatos Wyclif-gyereket és vele szórakoztam idejövetelem első napján.

- Na, már most igaz, hogy Penny és Kevin tesók, de őket is Mr. és Mrs. Wyclif neveli, és Taylor, Lenna és Christian is vérszerinti tesók, de mindannyiukat örökbe fogadták.

- Tényleg? - kaptam a fejem hirtelen újdonsült barátnőm felé. Ezt még Tay se mondta.

- Persze! A szülők nem lehetnek többek 30-nál…

"Elég kedvesek és jószívűek lehetnek, ha ennyi nevelt gyerekük van…" - gondolkoztam el.

Újra Taylor-ék asztala felé pillantottam, pont akkor, amikor ő is felém, így elmosolyodott és intett egyet. Zavaromban elpirultam, de én is intettem neki. Ennek köszönhetően a mellette ülő lány, Penny, ha tudott volna, megölt volna a nézésével. Ijedtemben összerezzentem, majd visszafordultam Floráék felé. Kidülledt szemekkel bámultak rám.

- Mi az? - kérdeztem.

- Te ismered őket? Jóban vagy velük? - kérdezte a sokkból visszatérve Flora.

- Aha, de csak Taylor-t! Ő hozott el a reptérről pénteken. Elég jó fej, meg vicces és udvarias volt… Jó haver… Azt hiszem - motyogtam a végét egyre halkabban - de szerintem értették –, s közben el is pirultam halványan. Sikerült megint a középpontba kerülnöm.

Majd hirtelen a Wyclif-asztal felől hangos nevetést lehetett hallani. A többiekkel ismét odafordultunk.

Az összes asztalnál ülő nevetett, kivéve Taylor, akit az éppen álló Penny az előbb öntött le narancslével. Elég nevetségesen nézett ki, erre belőlem is kiszakadt a röhögés, mire a narancsleves-fiú felém vágott egy csúnya grimaszt. Aztán pillantása a saját narancslevére esett, megmarkolta a poharat, majd felém fordulva ördögien elvigyorodott és felállt felém indulva, közben barátnője haragosan fújtatott és visszahuppant a helyére.

A mosoly lefagyott az arcomról és barátaim felé fordultam.

- Figyeljetek, nekem most mennem kell! - hadartam, majd gyorsan magamhoz kapva a táskámat, a kijáratot vettem célba. Épp átléptem a küszöböt és kiértem a szabadba, amikor valaki megszólított.

- Hová-hová? - kérdezte kuncogva - közben hátraarcot vágtam -, és egy gúnyos mosoly kíséretében Taylor. A kezében még mindig ott volt az itala.

- El! – vágtam rá tömören és lassan hátrálni kezdtem.

- Szerintem meg nem! Viccesen nézek ki? - kérdezte és közben végigmutatott magán. Fehér felsőjén és szürke farmerján hatalmas narancsléfolt díszelgett. Akaratlanul is kuncogni kezdtem.

- Nem mered! - ugrottam hátrább a mutatóujjamat figyelmeztetően feltartva. Ugyanis még közelebb lépett hozzám.

- Oh… Nem-e? - kuncogta és mellém szökkenve rám borította pohara tartalmát. Minek következtében nekem sikítás hagyta el a számat és a körülöttünk lévők mind felénk pillantottak, majd a kezdeti sokk után nevetni kezdtek kettősünk láttán.

- Taylor! - kiáltottam rá, de az én hangomhoz csatlakozott az épp megjelenő Lenna hangja is.

- Mi van? - tette fel a kezét ártatlanul az említett, de közben erősen nevetett.

- Taylor ez nem vicces! Most nézd meg a ruháját! - toporzékolt a kábé két fejjel kisebb lány a fiú előtt, majd felém fordulva szörnyülködött a ruhámat látva. Taylor-nak igaza volt, nagy ruhamániás lehet a csaj…

De a kezdeti sokkomból kilábalva már én is nevetni kezdtem, közben a többi Wyclif és barátaim is odaértek és megütközve néztek Taylorral való kettősünkre és a toporzékoló Lennára.

- Hát itt meg mi a csuda történt? - kérdezte szemrehányóan Penny, s közben felsőmet mustrálta, ami a folyadéknak köszönhetően valamilyen szinten átlátszóvá vált. Kardigánomat kínosan húztam össze magamon.

- Ööö… Csak… Az igazság szerint, mivel előbb kiröhögtem Taylort, mert te leöntötted, ő most ezt bosszulta meg - magyarázkodtam óvatosan, majd kezemet nyújtottam. - Lyson O’Neil.

- Penny - válaszolta tömören furcsán méregetve, de azért kezet rázott. Halk sóhaj hagyta el a számat megkönnyebbülésemre, hogy nem akar megölni.

- Örülök a találkozásnak! Már sokat hallottam rólad Taylor-tól - mosolyogtam rá szelíden. Nem válaszolt, így csönd állt be közénk.

- Én Lenna vagyok! - törte meg a csendet az apró lányka. - Ők pedig Kevin, a barátom és Christian a bátyám - mutatta be a két fiút, bár már ismertem őket.

- Sziasztok! - köszöntem illedelmesen.

- Helló! - üdvözölt a két fiú egyszerre.

- Nos… Nekem mennem kell, dolgom van és még előtte át kell öltöznöm! - néztem a végén szúrósan Taylor-ra, aki csak ártatlanul mosolygott és fütyörészett.

- Hova mész? - kérdezte Lenna túlbuzgón, miközben én már elindultam volna a kocsimhoz.

- Dolgozni. Sziasztok! - intettem még vissza mindenkinek. Barátaim eddig csak megkövülve figyelték a történteket, de erre feleszméltek majd a kissé különc családdal egyszerre köszöntek el:

- Szia! Majd holnap találkozunk! - mondták szinte mind teljesen egyszerre. Erre felnevettem és, már kocsim mellől, még egy utolsót integettem nekik. Még láttam megdöbbenésüket kocsimat látva, aztán gyorsan bepattantam és siettem haza átöltözni.