Mira XI.

A gépen egy idős házaspár ült mellettem, akik felajánlották, hogy nyugodtan aludjak, majd ők felébresztenek, ha leszáll a gép, így gyorsan elaludtam. Mikor megkezdődött a leszállás tényleg felköltöttek és az idős hölgy még emlékeztetett az időeltolódásra is.

Miután már leszálltam a gépről és a csomagjaimra vártam, átállítottam a mobilomat.

Otthon, St. Helens-ben 15:30-kor indultam és az út hatórás volt. Itt, Seattle-ben kilenc órával korábbra járnak, és a hosszú út miatt újra 12:30-ra kell állítanom a mobilomat, és mivel otthon már elmúlt fél tíz is, így csak smst küldtem haza. Persze Natalie azonnal válaszolt, s várta, hogy holnap mindenképpen hívjam fel.

Kiléptem a reptérről és ott egy fiú várt rám egy névtáblával a kezében.

- Helló! - szólítottam meg.

- Szia! Te vagy Lyson O’Neil?

- Igen! És te? - kérdeztem mosolyogva.

- Bocs! Én Taylor Wyclif vagyok. Az apám haverjáé a Roy-i autószalon. A szüleid hívták fel, hogy kéne neked egy autó. Interneten keresztül vették meg nekem és mivel én ott besegítek néha, így én hoztam el neked!

- Oh… Értem. Ez komoly?

- Hát gondolom… - mosolygott rajtam. - Amúgy, ha nem bánod, veled tartanék visszaúton is, mert így nekem nincs kocsim - kuncogott.

- Öhm… Persze. Sőt, te is vezethetsz, nem tudom pontosan az utat!

Kábé öt percet sétáltunk, mikor elértünk egy gyönyörű autót.

- Wow… Ez a kedvenc kocsim!

- Hmm… Jó ízlésed van! - mondta mosolyogva.

- Nem az enyém. Az öcsém kedvenc márkája volt - suttogtam az utolsó mondatot olyan halkan, hogy ő ne is hallhassa.

- Értem… Nos, mehetünk? - kérdezte, miközben kinyitotta nekem az anyósülés felőli ajtót.

- Persze!

Egy órás volt az út Roy-ig.

Megtudtam róla, hogy ő már végzős, azaz tizennyolc éves. Van egy öccse és egy húga. Az öccse velem egyidős, Christian, a húga pedig egy évvel fiatalabb tőlem és Lennanak hívják. Az apja orvos, az anyja pedig hivatása szerint nővér, de most az árvaházban dolgozik. Van egy barátnője, aki szintén velem egyidős, és Pennynek hívják. Neki pedig szintén egy öccse van, Kevin, aki pedig a húgával jár.

- És a te családod? - kérdezte. Én egy kicsit elszontyolodtam az igazi családomra gondolva, majd előadtam a kis mesémet.

- Apát Johnnak hívják és rendőr, anyumat Natalie-nak, ő pedig mentős. És most várja a kistesóimat, Carolt és Williamet.

- Ikrek?

- Aha.

- Király. És miért költözöl akkor most el?

- Hát… Itt akartam elvégezni a sulit, és elvileg itt él valahol a keresztanyám, de már évek óta semmi hír róla - gondoltam egy kis füllentés a nagy mellett már nem árt.

- Értem. Akkor most őt akarod megtalálni?

- Terveztem, de valószínűleg semmi esélyem.

- Ő is itt lakott Roy-ban?

- Nem tudom… Csak azt, hogy itt valahol.

- Miért nem próbálod meg a környékbeli városok polgármesteri hivatalában megkérdezni?

- Ez egy jó ötlet! Köszönöm!

- Nincs mit! - vigyorgott rám. - Megérkeztünk!

- Hova? - néztem szét.

- Hát hozzád!

- Jah… Azt hittem, hogy először hazamész.

- Akkor nem tudnád az utat a házadhoz - kuncogta.

- Oh… Köszi… Akkor most helycsere és hazaviszlek! - mondtam ellentmondást nem tűrő hangon.

- Nem kell… Nemsokára itt lesz értem Kevin.

- A barátnőd öccse?

- Aha.

- Akkor jó! Öhm… Nem akarsz addig bejönni és ott megvárni?

- Ha nem zavarok…

- Nem!

Kiszálltam a kocsiból és elindultam a ház felé. Nagyon szép volt.

- A kulcs nem kell? – kérdezte mosolyogva Taylor.

- De persze! Nálad van? - kérdeztem kicsit megszeppenve.

- Aha. Anyu jóban van az ingatlanossal, akitől vettétek a házat és anyu szólt neki, hogy én foglak hozni, szóval ideadta nekünk.

- Értem… Köszönöm! - mosolyogtam rá szelíden.

- Semmiség.

- Remélem nem fosztottatok ki! - mondtam neki vigyorogva. Taylor vette a lapot.

- Dehogynem… Az volt az első dolgunk Chrissel és Kevinnel…

- Oh… Hát akkor mehetek vásárolni és büntetésből te pedig a hordárom leszel! - fenyítettem meg kacagva.

- Kérlek ne! Inkább visszahordjuk a bútorokat! - válaszolta ijedten.

- Nocsak! Tán nem szeretsz vásárolni?

- Nem! Tudod a húgom és a barátnőm órákig képesek vásárolgatni - mondta és közben elfintorodott.

- Hát szerencsédre én utálok vásárolni, de néha muszáj.

- Szerintem ezt azért ne említsd a lányok előtt, még meglincselnének! - kacagta.

- Oké.

- Megjött Kevin!- fordult Taylor egy 2010 Opel Astra GTC felé.

- Nos, köszi a mait!

- Nincs mit! Ne segítsünk a bőröndökkel?

- Nem, köszi! Boldogulok!

- Akkor szia! Majd suliban talizunk!

- Szia!- köszöntöm el, majd a kocsiban ülő Kevinnek is odaintettem. Kevin halványan bólintott és mihelyst Taylor beszállt, már el is hajtott.