Mira XII.

Mira XII.
A délutánom azzal telt, hogy bepakoltam a cuccaimat és rendezkedtem a házban.

Mikor elfáradtam, felhívtam nevelőszüleimet, akik sokáig faggattak, hogy minden rendben volt-e, s mire sikerült megnyugtatnom őket, főként Nataliet, annyira elfáradtam, hogy a kanapén aludtam el.

A szombatom és a vasárnapom is pakolászással telt, azonban még vasárnap délután elmentem feltérképezni a környéket.

Volt park, mozi, és egy mini plázaszerű üzlet is. A lakástól nem messze volt egy kisbolt is, ott is jártam, majd elmentem a sulihoz is, ami egy 10 perces út volt.

Útközben elhaladtam egy árvaház mellett is, rossz érzés kerített hatalmába, hisz én is kerülhettem volna egy ilyen intézménybe, ha nincsenek nagybátyámék.

Végül egy kisebb hipermarket előtt álltam meg.

Nagybátyámék minden héten fognak nekem valamennyi pénzt átutalni, ha pedig az nem elég, csak fel kell hívnom őket… Legalábbis ezt mondta nekem John. De azért fogok magamnak valami munkát keresni… Nem kell, hogy sokat fizessenek, csak legyen valami, amivel lefoglalhatom magamat.

Miután mindent fontos dolgot megvettem, bepakoltam a kocsiba és elindultam haza. Ismét elhaladtam az árvaház mellett. Hirtelen ötlettől vezérelve megálltam előtte, majd elindultam befelé az udvaron, és az ajtóhoz érve becsengettem. Egy harminc év körüli nő nyitott ajtót.

- Jó napot! - köszöntem illedelmesen.

- Szervusz! Miben segíthetek? - kérdezte kedvesen.

- Azt szeretném megtudni, hogy esetleg nem tudnék-e itt részmunkaidős állást vállalni? Vagy valami ilyesmit?

- Nos… Először is kerülj beljebb…

Elállt az ajtóból és beinvitált az igazgatói irodába. Kérdéseket tett fel nekem, ugyanis kiderült, hogy ő az igazgató, majd bemutatott a gyerekeknek is. Mrs. Dorinda Grabell nagyon aranyos nő és minden gyerek imádja, ugyanis amikor meglátták rögtön felé kezdtek el rohanni.

Volt egy kislány, aki különbözött a többiektől, csendesen, egymagában ült egy sarokban és olvasott.

- Ő ki? - kérdeztem.

- Yasmine Sander, 8 éves. Úgy egy éve került ide.

- Mi történt?

- Az édesapját nem ismerjük, az édesanyja pedig elhunyt.

- Ó…

- Nagyon aranyos és segítőkész kislány, de amióta idekerült, még nem beszélt. Mosolyogni is csak ritkán, az egyik nevelőnőnek szokott. - Mit ne mondjak valami megfogott a kislányban.

Mrs. Grabell megengedte, hogy ott dolgozzam heti 15$-ért. Nekem tökéletesen megfelelt. Megbeszéltem vele, mi lesz a dolgom és megkértem rá, hogy hadd foglakozhassam egy kicsit többet Yasmine-nel. Megemlítette, hogy már van neki egy dadája, egy kedves nő, aki minden délelőtt náluk dolgozik és vele törődik a legtöbbet, de megengedte, hogy a délutánok az enyémek legyenek.

Az árvaház után hazamentem, először kipakoltam a kocsiból, majd egy e-mailben megírtam Natie-éknak, hogy találtam magamnak munkát. Ezután lefürödtem, majd az órarendem szerint, amit még Natie-éktól kaptam, bepakoltam a táskámba, utána feküdtem csak le aludni. Izgatottan vártam a holnapot.

Reggel az óra és az eső kettősére keltem fel. Egész friss voltam, gyorsan megmostam az arcomat és a fogamat, megreggeliztem és csak ezek után öltözködtem fel. Majd felkaptam a tatyómat és elindultam a suliba.

A suli parkolójában sok kocsi állt, de mind régebbi fajták, mint az enyémek. Egy azért mégis kitűnt a tömegből, az pedig nem volt más, mint Kevin kocsija.

A kocsiból kiszállva azok, akik még a parkolóban tartózkodtak, jól megbámultak. Kicsi város, azaz gyorsan száll a hír. Gyorsan megiramodtam a tanulmányi iroda felé. Egy kedves, negyvenöt év körüli nő adott pár papírt, amit alá kell majd íratnom a tanáraimmal, majd az órarendemet odaadtam neki és megkérdeztem, melyik termet merre találom.

Az első órám francia volt, ezen kívül még felvettem az olaszt is. A franciatanárt Mr. Kutz-nak hívták, kábé harminc éves pasi, elég ügyetlen, viszont úgy tűnt, a nyelvtudása kitűnő. Megkért, hogy álljak ki az osztály elé és mutatkozzam be:

- Sziasztok! Lyson O’Neil vagyok és az angliai St. Helens-ből költöztem ide.

Az egész osztály kidülledt szemekkel nézett rám. Azon kívül, hogy új vagyok, nem értem miért…

a második órám matek volt. Itt a tanár csak rám mutatott, hogy én vagyok az új diák, és hogy bánjanak velem kedvesen.

Az osztályból két gyönyörű lány tűnt ki. Egy szőke és egy barna hajú. A szőke nem tűnt valami kedvesnek, sőt, talán túlzok, de amikor rám nézett, úgy láttam, hogy még el is fintorogta magát… Nem értettem…

A harmadik és negyedik órámon nem történt semmi különös, azt leszámítva, hogy akik még nem ismertek, azok is kidülledt szemekkel néztek rám… Majd kiderül, mi bajuk…

Ötödik órán két lány és egy fiú jött oda hozzám.

- Szia! - köszöntek egyszerre.

- Sziasztok!

- Én Alyssa Main vagyok. Ők pedig Peter Reid és Flora Jackson - mutatott be mindenkit a szőke csajszi, aki igazán kedvesnek tűnt.

- Én Lyson O’Neil vagyok.

- Igen tudjuk. Itt már mindenki tudja, ki is vagy - mosolygott rám Flora.

- Szuper… - mondtam kicsit nyűgösen.

- Nem kell aggónod, minden csoda három napig tart… Vagy negyven - mondta, majd felnevetett.
- Értem…

- Azt szeretnénk amúgy kérdezni, nincs-e kedved velünk ülni a menzán - kérdezte Peter.

- De, szívesen! Kösz!

- Nincs mit! - felelték hárman egyszerre.

Még ezt megbeszéltük, addigra már be is csengettek és megkezdődött a biológiaóra. Az óra végén megvártak és együtt mentünk a menzára. Magamnak spagettit vettem kólával, ugyanis ezek a kedvenceim, majd leültünk. Először négyen, majd egyre többen keveredtek hozzánk és mindenki kifaggatott. Aly és Flo beavattak pár, úgymond fontos tudnivalóba is

Megtudtam pár dolgot a tanárokról és azt is, hogy Flo és Pet együtt járnak már vagy egy éve.

- Ja, és ott vannak Wyclif-ék! - mondta Alyssa, és egy öttagú társaság felé mutatott…