Mira VII

Amint beléptem, a világosságból újból sötétség lett. De mostmár éreztem a fájdalmakat a testemen. Nagyon fájt, de ezzel most nem törődve ki kellett nyitnom a szemem!

A hirtelen jött fényességtől hunyorognom kellett. De tisztán kivettem magam körül legalább négy nővért és egy orvost.

Pislogtam párat, majd vettem egy mély levegőt.

- Mi történt?

A szobában lévők ajkát halk, megkönnyebbült sóhaj hagyta el.

- Autóbalesetet szenvedtél, és csak te élted túl. A másik kocsi sofőrje meghalt. Utána kómába estél. Három hónapig voltál kómában. Majd ma hirtelen kezdett lelassulni a szíved és megállt. Egy perc tizenhét másodpercig voltál halott - magyarázta az orvos.

Azt hittem leesik az állam! Három hónapig! Három hónapig voltam abban a fekete lyukban?!

Ez legalább megmagyarázza Natie gömbölyödő pocakját.

- Szólok a családodnak! Biztos örülni fognak. - Ezzel kiment a nővérekkel együtt, majd az ajtó hirtelen kinyílt és Natie sietett be rajta. Arca könnyáztatta volt. Odarohant hozzám és szorosan megölelt. Mögötte Johnny állt.

- Jaj, annyira örülök, hogy magadhoz tértél! - mondta Natie könnyeivel küszködve.

- Hogy vagy? - kérdeztem tőle. Meglepődve nézett rám, én pedig a hasára mutattam.

- Jól... Remekül... Mostmár. Ikrek! Egy kislány és egy kisfiú - mosolygott, majd komolyabb arcot öltött. - Tudod mi történt?

- Igen.

- Azt is, hogy...?

- Igen - vágtam közbe, majd egy perc csönd következett. - Mi lesz most velem?

- Hát... Őszintén szólva a gyámügy a nagyszüleidet választotta gyámjaidnak.

- Mi?... Értem.

- De már fellebbeztünk, és nyertünk.

- Akkor én most...

- Igen, velünk fogsz élni. Remélem nem baj. Ha nem szeretnél...

- De. Így lesz a legjobb! - Próbáltam mosolyogni, de nem ment igazán. - Mikor engednek ki?

- Még pár napig biztosan bent kell maradnod, hogy stabilizálódj. - Válaszolta Johnny.

- És az iskola? A barátaim? Mi van velük?

- Oh! A barátnőid minden nap jönnek suli után. Nemsokára itt lesznek.

- Iskola?

- Majd később beszélünk róla - felelte olyan hangsúllyal,hogy jelezte, most ezt hagyjuk. Így kénytelen voltam feltenni utolsó és egyben legrosszabb kérdésem.

- És nagyiék?

- Ők... Idáig csak háromszor voltak benn nálad. Megviselték őket a történtek.

Nem sok kedvem volt tovább ezekről a dolgokról beszélni, így újra felhoztam a baba témát. Natie és Johnny értették, mit szeretnék, így boldogan csacsogtak a kicsiről. Eléggé vonakodva mondták meg a nevüket: Carol és Daniel. Pont, mint a szüleim.

Meghatott ez a kedves gesztus, de sírni nem tudtam.

Két órával ébredésem után megérkezett Mike, Thia és Lini. Thia lépett be először a szobába, majd sikítva rohant hozzám.

Mike és Lini egymást ölelve léptek be. Ezek szerint összejöttek.

Ébredésem óta először mosolyogtam. Fejemmel kezük felé böktem, mire a két célszemély fülig vörösödött. Thia csak vigyorgott, majd belekezdett a magyarázkodásba.

Este hat felé indultak haza. Natie-ék maradtak még egy kicsit, majd ők is elmentek. Én pedig egyedül maradtam.

A falon egy naptárt láttam meg és azt tanulmányoztam.

Kigúvadt a szemem. Tudtam már, hogy három hónapja kómában voltam, de hogy ennyire előreszaladt az idő!

December 29., másszóval a karácsonyt átaludtam, de szilveszterre magamhoz tértem.

Kissé könnybe lábadt a szemem, mikor eszembe jutott, hogy soha többé nem lesz karácsonyom a családommal.

Nem akartam többet sírni, így abbahagytam, majd álomba szenderültem. Elhatároztam magam!Soha többé nem fogok sírni!

Másnap is meglátogattak a barátaim és az orvos engedélyével a szilvesztert már otthon tölthettem. Mármint Natie és Johnny otthonában. Még nem tudnék hazamenni, akkor megszegném az ígéretemet.