Mira V

Péntek volt, de én csöppet sem a sulira figyeltem. Egyfolytában a holnapon járt az eszem. Rossz előérzetem volt, de ezt betudtam annak, hogy találkoznom kell gyűlölt nagyszüleimmel. Este idegesen feküdtem le aludni.

Másnap tíz körül elindultunk. Egész úton próbáltam magam lenyugtatni, hogy nem lesz semmi baj, de nem ment. Azt viszont tudtam, hogy az ajándékomat nem fogom tudni odaadni nagyiék előtt.

Megérkeztünk...

Johnék kocsija már ott állt a feljárón.

Mikor bementünk, a nappaliban ültek és beszélgettek. Gyorsan köszöntöttem őket, majd nagyszüleimet is, akik válaszra se méltattak, ellenben öcsémmel, akit össze-vissza puszilgattak. Néha ilyenkor irigykedtem rá. Míg ők Denemmel voltak elfoglalva gyorsan félrehívtam Natalie-t.

- Tessék... Ez a tiétek! - nyújtottam át a papírzacskót.

- Kösz, de mi ez?

- Nézd meg!

Gyorsan kinyitotta, és mikor meglátta benne a tartalmát, majdnem elbőgte magát.

- Ezek gyönyörűek! - szipogta és megölelt.

- Egy, ha fiú lesz, egy, ha lány lesz... Én magam csináltam! - tettem hozzá félénken.

- Ezt te...? - tolt el magától. - Istenem! Ez annyira megható! Nagyon ügyes vagy! Hol ügyes?! Tehetséges! - vitatkozott magával, miközben a ruhákat nézegette.

- Köszi!

- Én, azaz mi köszönjük!

Visszamentünk a többiekhez. Én a sarokban húzódtam meg és onnan figyeltem családom minden mozzanatát. A családi ebédnél Natie maga mellé ültetett. Bár nem szerettem nagyimat, meg kell vallanom istenien főz.

Ebéd után segítettem leszedni az asztalt, majd kimentem az udvarra és az Ipodomat kezdtem el hallgatni. Folyamatosan 'Pink- U and Ur Hand' számát hallgattam. Már vagy tizedszerre indítottam el a számot, amikor jött Denem szólni, hogy indulunk. Újra rossz érzés kerített hatalmába, de most sokkal erősebben, mint idefele jövet. Teljesen felkavarodott tőle a gyomrom és szédülni kezdtem.

- Jól vagy? Olyan sápadt vagy - mondta aggodalmasan öcsém.

- Persze tökmag! Csak túl sokat ettem!

- Jó. Akkor indulás!

Követtem őt a kocsihoz. Elbúcsúztam Johnéktól és nagyszüleiméktől. Ők megint csak figyelemre se méltattak. Beültünk a kocsiba és indultunk. Anyám vagy háromszor kért bocsánatot a nagyszüleimék viselkedés miatt... Minden látogatás után bocsánatot szokott kérni.

Már több mint fél órája nem szólaltunk meg, én pedig kifelé bámultam az ablakon.

És minden olyan gyorsan történt...