Hazaérve a cuccaimat ledobáltam a szoba közepére, majd átöltöztem abba amibe majd megyek be anyához. Még volt egy órám a megbeszélt időpontig, így leültem az íróasztalomhoz és próbáltam tanulni egy kicsit másnapra, de mindannyiszor visszakúszott szemem elé a ruha. Azon kaptam magam, hogy egy üres papírra próbálom lefirkantani a ruha tervrajzát.
Nem sikerült olyan szépre, mint ami a fejemben volt, azaz az álmomban, így újra próbálkoztam.
Már vagy az ötödiket dobtam el, amikor észrevettem, hogy indulnom kéne.
Gyorsan felkaptam egy kis kabátot, majd bepattantam a kocsimba, és már indultam is.
A kórházban köszöntem a portásnak, utána meg már mentem is megkeresni anyut. A kávézóban találtam meg, épp Natieval beszélgetett.
- Sziasztok!
- Szia! - mondták egyszerre.
- Mi újság?
- Hát... - kezdte mosolyogva Natie -, úgy tűnik lesz egy unokatesód!
- Úgy érted...?
- Igen!
- Gratulálok! - visítottam és óvatosan a nyakába ugrottam. - De ugye nem fogsz majd engem elhanyagolni? - kérdeztem tetetett durcásan.
- Jaj... Persze hogy nem! - mondta kacagva Natie. - Mindig is te leszel a kedvenc unokahúgom!
- Ennek igazán örülök!
Miután eléggé kibeszéltük magunkat, megbeszéltük hogy hétvégén el kéne menni nagyszüleimékhez, elmondani nekik is a jó hírt.
Nem szívesen megyek hozzájuk... Ők se szeretnek engem, én se őket, de anya és Natalie kedvéért belementem.
Ezek után a délután további része is elég jól telt. Jó pár kisebb esetben segítettem anyának, még a vizitelésre is vele tarthattam... Még egy beteget is,aki a szívemhez nőtt - idős kis néni, pont olyan akit eltudok képzelni nagyimnak -, haza is kísértem... Persze Natie vitt el minket a mentőautóval.
Hazafelé már anyu vezetett, tudniillik apa szokta őt fuvarozni a kórházba, így most én viszem haza.
Otthon apa már csinált vacsit... Rántottát! Hát igen... Ez az egyetlen kaja amit el tud készíteni.
Vacsi után felmentem megtanulni, majd mosakodni.
Másnap túl korán keltem, de már nem volt kedvem visszaaludni. Felvettem a kedvenc csőgatyám és egy puha, fehér felsőt. Utána az asztalom elé ültem és újra megpróbálkoztam a ruha tervével.
Harmadikra sikerült! Nagyon szép lett, még ki is színeztem... Halványkék és lila színekben pompázott. A képet gondosan elraktam, majd most hogy tudtam, hogy hamarosan érkezni fog az unokatesóm babaruhákat kezdtem tervezni. Kettő sikerült és mindkettő nagyon aranyos lett.
Volt egy, ami kisfiúnak való, tele kisautókkal és egy kislánynak való kezes-lábas, ami citromsárga volt, rajta egy macival.
Elhatároztam, hogy suli után elmegyek anyagot vásárolni a ruhákhoz és megvarrom őket a szombati találkozóra. Még nem tudom milyen varrónő is vagyok, de Natie biztos örülni fog majd nekik.
Sokáig babrálhattam a rajzokkal, mert már hallottam, hogy anya tevékenykedik a konyhában, így lementem hozzá.
- Szia!
- Jó reggelt! Korán keltél.
- Igen... Nem tudtam aludni... Mindegy... Anya, ha nem baj, ma egy kicsit később jövök haza. Be akarok menni a városba.
- Jó... Felőlem mehetsz! De mikor mennél? Mert Denem át szeretne menni Mike-hoz... El tudnád vinni?
- Öhm... Úgy gondoltam, rögtön suli után, de akkor előbb elmegyek Denemért és elviszem Mike-hoz... Megveszem, amit akarok, majd utána hazahozom. Így jó lesz?
- Jó! És ha szabad tudnom mit szeretnél venni?
- Hát anyagot ruhához... - picit elpirultam, de folytattam. - Terveztem két babaruhát és szeretném megvarrni azokat Natie-éknak. Tudom, hogy nem lesz mestermű, de...
- Ugyan már, Kincsem! Natalie és John biztos nagyon fognak neki örülni.
- Remélem igazad lesz! De mostmár megyek... Thia még szerintem el akarja majd kérni a házimat.
- Jó! Szia!
- Szia! Szólj majd légyszi Denemnek a délutánról!
- Rendben!
Bepattantam a kocsimba. Egy kis Opel Astra. Most kaptam két hete a szülinapomra. Bár már használt volt, rögtön beleszerettem.
Miután beálltam a parkolóba, Thia már ott is volt a háziért. Jól sejtettem!
És egy kis ajándék:
Így képzelem a fiú babaruhát!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése