A lányok másnap délután már ruhapróbára vittek hozzájuk. Amelya még az árvaházban volt, mikor megérkeztem, úgyhogy nagyon úgy tűnt, egyedül maradtam a két – mindenre elszánt - csajszival. Lenna szobája elé érve megálltunk, és Penny egy kendőt vett elő.
- És most bekötjük a szemed! – mondta.
- Mi? Minek? – sandítottam rá egyből valami rosszat sejtve.
- Hogy ne lásd, csak majd a bál estéjén! Viszont próbára szükség van, ezért a kendő – magyarázta Lenna.
- El sem hiszem, hogy belemegyek ebbe – nyavalyogtam, de közben engedelmesen becsuktam a szemem és tűrtem, hogy Penny bekösse a kendővel.
- Bízz bennünk! – kuncogott Lenna.
- Próbálok – motyogtam, miközben befelé vezettek.
- Ha akarod, felügyelhetjük, mit akarnak veled csinálni, igaz Chris? – röhögte valahonnan Taylor.
- Kifelé! – sikítottam egyszerre a lányokkal.
A bálig hátralévő délutánonként a lányok mindig próbákra cipeltek. Mikor felhoztam, hogy nekem dolgoznom kellene, akkor azt mondták, hogy Amelya elkért engem és Jasmine-t is. Engem a próbákra, Jasmine-t pedig a bálra. Természetesen mindkettőnket elengedett Dorinda.
A fiúk sokkal szerencsésebbek voltak, nekik nem kellett folyton próbálniuk. Ilyenkor persze rajtam – azaz rajtunk – nevettek.
A bál napján szinte hulla voltam, előtte való este nem is tudtam aludni, csak reggel öt körül jött álom a szememre. Délután egykor viszont már hangos dörömbölésre, kelletlenül szálltam ki az ágyból.
- Szia! – Vigyorgott az arcomba Lenna.
- Hát te? – kicsit morcosan kérdeztem vissza.
- Jöttelek téged a bálra kicicomázni.
- Minek? Van egy szép ruhám, elég az… Úgysincs párom – fintorogtam.
- Van, csak még nem tudsz róla – mosolygott Lenna. Komolyan mondom, ennek a lánynak az arcáról nem lehet letörölni a vigyort. De mit is mondott az imént?!
- Tessék? Ki? – kérdeztem, miután összeszedtem az államat a földről.
- Majd meglátod! Most pedig indíts zuhanyozni és hajat mosni! – adta ki a parancsot.
- Hajj… Igenis. – Vonultam el duzzogva a fürdőbe.
Gyorsnak nem mondhatnám, de viszonylag hamar lefürödtem. Lenna már a szobámban várt, mikor végeztem.
- Először manikűr, majd pedikűr, aztán felveszed a ruhád. Utána haj, smink – sorolta a rám váró megpróbáltatásokat.
- Uh… Muszáj? – nyavalyogtam.
- Igen – vágta rá határozottan, majd mikor nagy kelletlenül helyet foglaltam, már hozzá is látott a kezemhez, utána pedig a lábam jött. Végül mindegyik körmöm halványkék színben pompázott. A hajamat először beloknizta, majd feltűzte. Aztán a sminkem következett: a szememet először feketére húzta ki, majd sötétebb lilából világosabb lilába való füstös szemet készített nekem. A számra csak halvány rózsaszín szájfényt tett. Mikor kész lett, még rám adta a sötétkék magassarkúm is.
- Kész is vagy – mondta, majd a tükör felé fordított. El se hittem, hogy magamat látom benne.
- Tetszik?
- Nagyon… - feleltem lenyűgözve.
- Jó, akkor most én jövök. Csak szólok Penny-nek, hogy jöhet ő is.
Nem telt bele sok időbe, Penny már meg is érkezett. Ő is teljes díszben pompázott már, mint én, és gyönyörűen festett. Együttes erővel Lennából is hercegnőt faragtunk.
- Mi lesz a fiúkkal? – kérdeztem, mikor végeztünk Lennával.
- Hát… Felhívom őket és idejönnek értünk. Meg persze a te kísérőd is! – kuncogott Penny.
- És ki az? – kérdeztem kíváncsian.
- Majd meglátod! – nevettek mindketten izgatottságomat látva.
Hamarosan a fiúk is megérkeztek, egytől-egyig elegáns öltönyben. A lépcső aljánál sorakoztak fel, mi pedig a tetején. Penny ment le elsőnek. Lassan, könnyedén lépkedett le a lépcsőfokokon, majd mikor leért, Taylor rögtön eléállt.
- Penelopé Rin Randall! Megtisztelsz azzal, hogy elkísérhetlek a bálba? – kérdezte komolyan.
- Igen. – Nyújtotta a kezét Penny, Tay pedig megcsókolta.
Én közben kérdőn néztem Lenna felé.
- Ez az igazi neve. Mióta a családban van, azóta Penny – magyarázta Lenna, majd ő is elindult lefelé. Rá Kevin várt a lépcső aljánál.
- Lenna Alexia Gomez, elkísérhetlek a bálba?
- Még szép! – nevetett Lenna és a nyakába ugrott.
A többiek csak kuncogtak, s közben én is lassan elkezdtem lefelé lépkedni. Varázsütésre hagyták abba mind a nevetést, mikor leértem közéjük, Chris pedig elém állt. Meglepetten pislogtam rá.
- Lyson kisasszony, elkísérhetném kegyedet a bálba? – kérdezte, s közben meghajolt. Kuncogtam, de egy kicsit játékosra vettem a választ.
- Tudja, úrfi – s jól megnyomtam az utolsó szót, amin a többiek nevetni kezdtek –, én nem szoktam idegenekkel bálozgatni.
- Ó, bocsássa meg modortalanságomat. – Ment bele azonnal a játékba. - Christian James Drew Wyclif. És ön? – nézett mélyen a szemembe. Az övé ezüstösen csillogott.
- Mir… Akarom mondani, Lyson Cameron O’Neal. – Juj! Majdnem lebuktattam saját magam!
- Nos, most már mindketten tudjuk a másik nevét, így már nem lehetünk idegenek egymásnak. Így tehát elkísérhetem a bálba?
- Így természetesen igen – válaszoltam, és megfogtam felém nyújtott kezét.
Az iskolába érkezve mindenki minket bámult, mikor kiszálltunk a kocsiból a parkolóban. Majd egyszer csak hangos kiáltásra figyeltem fel.
- Sonny! – visította Jasmine Amelya és Evan mellől, majd elkezdett felém szaladni, és végül a nyakamba ugrott.
- Szia Jasmi! Nagyon aranyosan festesz – dicsértem meg.
- Köszi, te is. – Mosolygott, majd letettem.
A parkolóban lévők továbbra is mind a mi kis jelenetünket figyelték. Ahogy beléptünk a bálterembe is, minden szem ránk, illetve rám szegeződött. Hát igen, Chis Wyclif oldalán az új csaj! Az összes lány mérgesen és irigykedve nézett ránk.
De végül is jól szórakoztam a bálon. Peter, Alyssa és Flora is ott voltak, velük is egész jól elbeszélgettünk.
Egyszer csak feltűnt, hogy egyik Wyclifet se látom. Forgolódtam, de nem láttam őket. Még Jasmine-t se. Az órára néztem, ami fél tizenkettőt mutatott. Akkor már biztos visszavitték, hisz tizenegyre kellett visszamennie az árvaházba. De akkor is, hol vannak a többiek? Csak nem mentek el egy szó nélkül? Vagy megbántottam őket?
Gondoltam, megnézem a kocsijukat, mert ha az még itt áll, akkor neki kis itt kell lenniük valahol. Kiérve a parkolóba láttam, hogy még ugyanott van, ahová leparkoltuk érkezéskor.
Forgattam a fejem, hátha meglátom őket is, majd hirtelen az erdő felől zajokat hallottam, így elindultam arra. Egyre közelebb érve kiabálásokat és csattanásokra lehettem figyelmes. Pár métert haladtam az erdőben, mikor megláttam a zajok forrását. Szóhoz sem jutottam a döbbenettől…
Az egész Wyclif család verekedett egy másik csapattal, akiknek szemük kékeszölden világított. Nagyon gyorsan mozogtak, ruhájuk szakadt volt, és összesen heten voltak. Két nő és öt férfi. Én, ahol álltam, onnan is éreztem orrfacsaró szagukat.
Wyclifék egyelőre nem vettek észre, így olyanokat figyelhettem meg róluk, amikről addig még álmodni sem mertem volna. Azt leszámítva, hogy ők is iszonyatosan gyorsan harcoltak, Taylor egyik pillanatról a másikra, anélkül, hogy megmozdult volna, repítette el az egyik férfit, míg Lenna először puma volt, utána pedig sassá vált, majd újra pumává. De Chris volt mindnyájuk közül a legkülönlegesebb.
